Két korosztályban, 10-14 valamint 15-18 éves korig 3-4 fős csapatok jelentkezhetnek a Berzsenyi Dániel Könyvtár vetélkedőjére. A játék során egy-egy könyvet kell választaniuk a csapatoknak, amellyel kapcsolatos feladatokat oldanak meg. A Berzsenyi Könyvtár listáján 73 könyv szerepel. A csapatoknak információt kell gyűjteniük a választott könyvről és szerzőjéről, meg is kell indokolniuk választásukat, műelemzést és illusztrációt is készítenek, valamint totót töltenek ki az olvasmány kapcsán. A döntőbe 6 csapat juthat be. Nekik a megyei könyvtárban bírósági tárgyalás keretében kell érvelniük amellett, hogy miért érdemes elolvasni az általuk választott könyvet. A legeredményesebb csapat egy kétnapos budapesti jutalomkiránduláson vehet részt.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!