Sörtérképet készítettek húsvétra a helyi vállalkozók Bükfürdőn

Aki a térképen megjelölt vendéglátóhelyeken megfelelő mennyiségű sört iszik, kedvezményt kap az akcióhoz csatlakozott fodrásznál, fogorvosnál vagy zöldségesnél is. A 10 ezer példányban kiadott térképre 12 vendéglátóhely került fel. Azokat a helyeket mutatja be, amelyeket a szervezők szerint érdemes egy 4-5 napos tartózkodás alatt végigjárnia egy turistának. Az akciót szervező Bükért-Vállalkozók Egyesülete szerint az ilyen kampányok segíthetik a felkészülést arra az időszakra is, amikor majd nem lehet dohányozni a vendéglátóegységekben, amikor időlegesen, akár 20-30 százalékkal is visszaeshet a forgalom.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek