A Critical Mass Savaria csapata idén tavasszal immár már hatodik alkalommal rendezi meg hagyományos biciklis felvonulását. A résztvevők 16 órakor indulnak a Sportháztól és egy városi kör megtétele után először a Fő téren emelik magasba bringáikat, jelezve ezzel: sokan vannak, akik kerékpárral közlekednek, és élhető, emberi, kerékpáros barát várost szeretnének. 17 órakor az Emlékműhöz indulnak, ahol a rendezvény egy bringás piknikbe csap át. Holnap május 1-e és anyák napja alkalmából közös bicajtúrát tart a Herényiek Háza Kulturális és Sportegyesület és a Magyar Kerékpárosklub Szombathelyi Alapszervezete. Találkozó délután fél kettőkor a Sportháznál, vagy 14 órakor a Herényiek Háza udvarán.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!