Tyúklopó és fűszívó

Lemezeket feszegetett

Állampolgári bejelentés érkezett, hogy egy Írottkő utcai cég telephelyére az éjszaka folyamán betörtek. A szemle közben észlelték a rendőrök, hogy a hátsó négyemeletes épület tetejéről egy ismeretlen férfi a horganyzott lemezeket kézzel feszegeti le. A járőr a helyszínen elfogta, majd a szombathelyi kapitányságra előállította a személyt. Lopási kár nem keletkezett, a rongálási kár: 10 ezer forint.

Gandzsa került elő a ruhából

Szombathelyen a Sorok utcából állítottak elő egy szombathelyi lakost, mivel a ruházatátvizsgálás során kábítószergyanús anyagot találtak, amiről a bűnügyi technikus megállapította, hogy marihuána. Büntetőeljárás kezdeményezve.

Ismeretlen mennyiségű csoki

Egy biztonsági cég munkatársa telefonon tett bejelentést, hogy Szombathelyen az egyik általános iskolába betörtek. Az ismeretlen tettes az iskolába a reteszeletlen ablak elhúzásán keresztül bemászott és a folyosón elhelyezett csokoládéautomata üvegét egy székkel betörte, majd abból ismeretlen mennyiségű csokit tulajdonított el. A lopási és rongálási érték a 20 ezer forintot nem haladja meg.

Tyúklopás Andrásfán

Egy andrásfai lakos telefonon tett bejelentést, miszerint a családi ház körbekerített udvarán lévő tyúkólból - amelyen egy reteszzár van elhelyezve - elvitték 17 db baromfiját. Rongálási kár nem keletkezett. Lopási kár: 25 ezer forint.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek