A Szegedi Nemzeti Színházban rendezték meg szombaton a 7. Országos és 2. Nemzetközi Simándy József Énekverseny díjátadó gálakoncertjét, amelyen Szőcs Géza, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős államtitkára köszöntőjében hangsúlyozta: olyan egyedülálló viadalról van szó, amely a kezdőtől a legmagasabb szintig átfogja a magánének-oktatást. A verseny névadója Simándy József 100. születésnapját öt év múlva ünnepeljük. A nemzetközi zsűri három nap alatt több mint száztíz versenyző 3-3 produkcióját értékelte. A legifjabbak között a szombathelyi baritonista, Foki Dániel nyerte el a 100 ezer forinttal járó 1. díjat. A viadal győztesei részt vehetnek a szeptember 17-i, balatongyöröki emlékkoncerten is.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!