A Futóhomok - meséli, míg megnyitásra várunk a mecénás vendéglátós, Bognár Csaba - számukra nem a sivatagot, sivárságot, hanem a mozdulatlannak tűnő anyag állandó változását jelenti. Egy olyan láthatatlan folyamatot szimbolizál, amellyel jól jellemezhető csoportosulásuk célja is: finoman, szinte észrevétlenül tenni valamit, változtatni, és befolyásolni a helyi közízlést.
Várunk, a csöppnyi mediterrán térben a helybéli zenész, Marafkó Gábor fából vájt, mélyen búgó óriás hangszere, a didgeridoo hangja jelzi, a megnyitás már közel. A bemikrofonozott parányi térben a kiállítókat, a barátokat, ismerősöket és a feketéző törzsvendégeket eztán Pápes Éva (aki maga is művészetpártoló, és egyben alkotó verselő) köszönti. A tárlat megtekintése előtt tájékozódási pontokkal tágítja tudatunk...
Körben a falakon két Vas megyében élő alkotó, számtalan cím nélküli, formába öntött gondolata, két térben, egymástól alig pár méterre. A bejárathoz közel Szabó András színes számítógépes grafikái, hátul egy szabadkézi rajzos, F. Galló Béla fekete-fehér képei. Két gyökeresen ellentétes szín- és formavilág, látásmód és útkeresés. A méteres színes lenyomatokon mandalák, számítógéppel alkotott, vibráló geometrikus körök, egy-egy meditáció, és a tudattalanba visszavezető út. Mellettük a grafikák egy amorf, elárvult világot mutatnak, amelynek egyedüli hősei a csontsovány angyalok, a koldusok, a beteg, halott árnyak.
"A művészetpártolás adta magát..."
"Ez a tárlat, és az anyagából összeállított képzőművészeti album, valamint a vele egy időben megjelent CD-ROM csak egy lépés a sok közül" - meséli a kávézó üzemeltetője, akivel az üzlethelyiség egy félreeső részén, mélyhűtők oldalában diskurálunk. Egy négy-öt éve tartó folyamat része. "A művészetpártolás adta magát, - idézi fel a kezdeteket - magam is sok időt töltök itt a kávézóban, és éreztem, muszáj kicsit színesíteni, feldobni a helyet. Az üzletvezetők a forgalom bizonyos százalékát mindig visszaforgatják a promócióba, én a reklám helyett ezt a formát választottam." Mára közel negyven kiállításon vannak túl.
Időközben hozzánk is elér a már felszeletelt torta, mellé némi bor is dukál. A tárlatok hatásairól faggatózunk tovább: "A törzsvendégnek már az tűnik fel, ha a falak üresek. És egyre többen csak a kiállítások miatt térnek be hozzánk". Állítólag bármi jóra nyitottak, és minden kiállítani vágyó tehetséges fiatalt szívesen látnak: "megesett, hogy egy-egy kiállítónk szó szerint az utcáról, mappával a kezében esett be hozzánk." Persze számít a közönség ízlése is, hiszen nem galériaként működnek, ám fontos, hogy ebben a kötetlenebb formában is számukra fontos értéket közvetítsenek, csempésszenek be a mindennapokba.
A Futóhomok nem áll meg, a mecénás Bognár Csaba és a kiállításon szereplő két képzőművész, Szabó András és F. Galló Béla a közeljövőben alapítványi formában kívánják folytatni a munkát. A tárlatrendezésen túl alkotótáborok szervezését, fiatal tehetségek segítését is tervezik. Emellett a mecenatúrát más művészeti ágakra is kiterjesztenék. A hely szűkössége miatt zenekarokat nem tudnak felléptetni, így elsősorban zenei anyagok kiadására szakosodnának. "Rövidesen, hogy ne maradjunk egészen élő zene nélkül - mutat az üzlethelység félreeső részében összegyűjtött hangszerekre Csaba - a képek mellé egy-két régi hangszer is kerül majd a falra, amit bárki bármikor, ha kedvet érez hozzá, megszólaltathat." Emellett, - meséli búcsúzóul - náluk sosem szól a rádió. Ügyel arra, hogy maga válogassa meg, mikor milyen zene szóljon, hiszen minden napszakhoz más hangulat, muzsika jár.
A tárlat december közepéig a kávéházban is megtekinthető, vagy album formájában, a könyvesboltokban otthoni használatra is beszerezhető.
