Próbálkozzunk talán egy hagyományos epikai felütéssel: Helyszín: Oladi Művelődési Központ. Időpont: Péntek este. Szereplők: A Teds Village nevű szombathelyi zenekar, a Kispál és a Borz névre hallgató, bizonyos körökben igen népszerű rock-formáció és néhány száz jóarcú ember, akik a reménytelenül szakadó eső ellenére ismét fontosnak tartottak egy zarándoklatot a város legértelmesebb kultúrházába.
A történet: Fél tíz tájékán csap a húrok közé a Teds Village. A fiúk évek óta tartó kemény munkával és koncerthegyekkel küzdötték fel magukat a város első számú előzenekarává. A post-punkból, grunge-ból összegyúrt zenével nincs is különösebb baj, hiteles és hallgatható, most azon kéne eltűnődni, hogyan lehetne továbblépni innen, izgalmasabb és eredetibb irányba, no meg hogy mennyi létjogosultsága van az angol nyelvű éneknek a Perint-parton.
De hát a többség Kispálék miatt jött. Hirtelen benépesül a színpad előtti tér, az első akkordokra beindul a tánc, ahogy illik, s most kellene komoly szakmai elemzésekbe bocsátkozni az eseményekről, a dalokról, a koncertről magáról. De az agyba leginkább csak szégyenletes közhelyek és már korábban leírt gondolatok türemkednek, amiket elsütni a zenekarral szembeni illetlenség lenne. Többet érdemelnek. Itt van ez a 15. születésnapját ünneplő csapat, akiknek sikerült a lehetetlen: gyakorlatilag megalkuvás nélkül a topon maradni, csak a közönség szeretetére támaszkodva több fejjel kiemelkedni a magyar zenei posványból, költészettel és szeretettel önteni le mindennapjainkat, életet lehelni egy haldokló világba, természetesen, egyszerűen, merjük kimondani: zseniálisan. Ahogy péntek este is tették, kicsit talán rezignáltabban a szokásosnál, ellenben kellemesen meglepő zenei kalandozásokba, improvizációkba bocsátkozva.
Amúgy Lovasi a vége felé baromkodik egyet az alternatívitás mibenlétéről, a fiúcsapatok nyavalygásáról, destruktívitásáról, "puhapöcs" mivoltáról, no meg a Kispál és Borzról, mint a pozitív életérzések valódi hordozójáról. A vicc, hogy igaza van.
A világnak szerencsésebb felén valószínűleg szupersztárok lennének, stadionokat töltenének meg koncertjeikkel, számaikat ezerrel nyomatnák fő műsoridőben a nagy kereskedelmi rádiók, klipjeiket fosná az MTV. Nálunk 15 év után is megmaradtak - leszámítva néhány fesztivált - a vidéki kultúrházak néhány száz közönségének. De legyünk önzők, s mondjuk ki: nekünk nagyon jól van ez így, egy illúzióval több maradt, s erős a gyanúnk, talán ők sem nagyon bánják azt az MTV-t.
A ráadást a közönség Halász Jutka örökzöldjével, a "Boldog születésnapot" éneklésével próbálja kisírni magának, már jóval éjfél után. Megkapja, persze hogy megkapja.
