Újabb akciót indít a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság. Június 9-10-11-én napi nyolc órában fokozott ellenőrzéseket hajtanak végre a megyében, céljuk az alkohol vagy egyéb tudatmódosító anyagok hatása alatt közlekedő autósok kiszűrése. A szabályok szerint figyelmeztetésnek vagy helyszíni bírságnak helye nincs, minden esetben – a befolyásoltság mértékének arányában – szabálysértési vagy büntető feljelentést kell tenni.
Az akciónak az ad aktualitást, hogy Magyarországon csak kis mértékben csökkent az ittas vezetések és az ittasan okozott közlekedési balesetek aránya.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.