Az Apáczai Iskola és az Iseum Savariense Régészeti Műhely és Tárház ókori élménytábort szervez 9-12 éves gyermekeknek. A résztvevők játékos, régészeti feltárások során, római és egyiptomi társasjátékokkal, viseleti tárgy –és eszközkészítéssel, valamint történetek, mítoszok, legendák feldolgozásával ismerkedhetnek meg a római és az ókori egyiptomi kultúra világával és a múltat feltáró szakemberek munkájával. A tábort két időpontban szervezik: július 18-22, valamint augusztus 1-5 között. Helyszín: az Iseum és a felújított Huszárlaktanya parkja.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!