Katonai tiszteletadással fogadták a kínai kormányfőt

Orbán Viktor miniszterelnök szombat délelőtt katonai tiszteletadás mellett fogadta a hivatalos magyarországi látogatáson tartózkodó Ven Csia-pao kínai kormányfőt a Parlament előtt, a Kossuth Lajos téren.

Az európai körúton tartózkodó kínai kormányfő pénteken kétnapos hivatalos látogatásra érkezett Budapestre, látogatásának második napján tárgyal Orbán Viktorral. Az MTI információi szerint a magyar és a kínai fél csaknem tucatnyi gazdasági megállapodást köt. A kínai kormányfő szombaton a Magyar Tudományos Akadémián részt vesz egy kelet-közép-európai gazdasági fórumon is, majd fogadja őt Schmitt Pál köztársasági elnök és Kövér László parlamenti elnök. A kínai kormányfő pénteken az Eötvös Loránd Tudományegyetem Gólyavárában diákokkal is találkozott.

fotó: Beliczay László / MTI
-

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek