Keresik a cserbenhagyó gázolót

Június 11-én három negyed egy körül elütöttek egy kerékpárost Szombathelyen, a Március 15-e téri körforgalomnál. Az ismeretlen gázoló a balesetet követően megállás nélkül elhajtottt a helyszínről a Paragvári u. irányába. A Szombathelyi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya egy kék színű személygépkocsit és annak sofőrjét keresi. Az ismeretlen autó rendszámának töredéke .-245, a betűk ismeretlenek. Akik a fenti balesettel kapcsolatban, valamint a balesetet okozó gépkocsiról, illetve annak vezetőjéről bármilyen információval rendelkeznek, hívják a rendőrséget vagy a 107-es segélyhívó számot.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek