A múlt hónap végén rendezték Sárváron a Magyar Turizmus Zrt. Nyugat-Dunántúli Regionális Marketing Igazgatóságának szervezésében azt az egyeztető fórumot, amelynek témája a turisztikai régió 2012. évi marketingterve volt. Az eseményen a régió jelenlegi és alakulóban lévő TDM-szervezetei, Tourinform irodáinak szakemberei képviseltették magukat- tudatta az OBJEKTÍV Hírügynökséggel az MT Zrt. A résztvevőket Dr. Vancsura Miklós, a sárvári fürdő igazgatója köszöntötte, bevezető előadásában többek között felhívta a közönség figyelmét a turisztikai és gazdasági folyamatok elemzésének fontosságára. A rendezvényen Tama István igazgató mutatta be a Nyugat-dunántúli RMI 2011. évi tevékenységét, kampányait, valamint a jövő évi terveket is. Az MT Zrt. Nyugat-dunántúli Regionális Marketing Igazgatósága készülő marketingtervéhez július 31-ig írásban várja a javaslatokat, észrevételeket a tama_KUKAC_itthon_PONT_hu címen.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!