Indulhat a szentgotthárdi barokk templom felújítása

Bana Tibor, az Jobbik Vas megyei elnöke nemrégiben levélben érdeklődött arról: mi a helyzet azzal az Országgyűlés által nagy többséggel elfogadott költségvetési módosító indítványával, amely 100 milliós támogatást irányzott elő a szentgotthárdi barokk katolikus templom belső felújítására. Réthelyi Miklós miniszter válaszában jelezte, hogy az előirányzat felhasználása a 2011. évi költségvetésről szóló törvény módosításáról rendelkező törvényjavaslat elfogadását követően valósulhat meg. A július 11-én az országgyűlés elé kerülő törvényjavaslat 100 millió helyett 82 millió forintos támogatást irányoz elő a város katolikus templomának belső restaurációjára - áll Bana Tibor közleményében. "Bízom benne, hogy a módosítást követően végre valóban megkezdődik ennek a 82 milliós támogatásnak a végrehajtása, így megindulhat a templom belső felújítása, amely vallási hovatartozástól és világnézettől függetlenül minden szentgotthárdi és környékbeli számára örömmel szolgálhat"- írja közleményében a jobbikos képviselő.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek