Útra kel a Soltis Színház

Útra kel a Soltis Színház. Július 15-én kezdődik a harmincadik Nemzetközi Amatőr Színházi Fesztivál, a Dialóg, a norvégiai Tromso-ben. Anyagiak híján úgy tűnt – bár meghívást kapott – mégsem tud részt venni ezen a celldömölki Soltis Lajos Színház. A szervezők azonban a vasi társulat segítségére siettek, hozzájárultak az utazás költségeihez is. Ezért minden akadály elhárult a vendégszereplés elől, így az északi városban megtartott fesztivál nyitó előadása a celldömölki társulat „Álomevők” című darabja lesz.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek