Az Anima Sound System tagjai nyár végén kivonultak egy kis időre a nagyvilágból,hogy zenei formába öntsék aktuális lelkiállapotukat. hogy a dunakeszi HSB stúdióban zenei formába öntsék aktuális lelkiállapotukat. Aquanistan címmel előreláthatólag januárban kerül a lemezboltokba az új album. Addig is 27-én koncert az Erzsébet téri gödör melett...
Meglepő hatásfokkal köti gúzsba a szívet és fület az új Anima alapanyag. Ennek miértjét egy hosszas lélektani elemzésekkel egybekötött zeneelméleti tanulmányban talán még meg is lehetne válaszolni, mikéntjét tekintve azonban csak sovány találgatásokba bonyolódhatunk. Ők ugyanis azzal a páratlan képességgel rendelkeznek, hogy nem szűkítik le mondanivalójukat egyetlen érzelmi síkra, mint ahogyan teszik más géniuszok: ahogyan a Cure a remegő depressziót, Kylie Minogue a nővé érett kislány életörömét, a Beastie Boys pedig a lázadó szembeköpősdit testesíti meg, ők olyannyira képesek az emóciók közötti észrevétlen és árnyalt átlibbenésekre.
Ennek következtében pedig mintha az idő is - nem a maga merev, fizikai értelmében - belemosódna az Aquanistan egészébe: totálisan mindegy ugyanis, mikor kerül a lejátszóba, mert huncut módon minden esetben összefonódik a külső környezettel: augusztusban valóságos naplemente-aláfestőként hatott, mostanában pedig úgy tetszik, mintha kimondottan karácsonyra készült volna. Nem lehet rajta kiigazodni, és ez az, ami kísérteties varázst kölcsönöz neki.
Kilenc évvel a hátuk mögött azonban korántsem hangzik kiégettnek az Anima-hangzás. Noha születtek e periódus alatt a közönség által is dalolt slágerek mellett kevésbé életerős számok is, most olybá tűnik, még markánsabbá vált a stílusuk. Mintha csak észrevétlen vérátömlesztést kapott volna a hangszerelés, az effektezés, a melódiák. Első ízben játszanak főszerepet egyes dalokban akusztikus gitárok, új elemként megjelenik az erőteljes MC jelenlét, a túlságosan is kézzelfogható etnós megoldások helyett pedig inkább transzcendens érzületet keltő hangfoszlányok lebegnek át az albumon.
A fehér lemezük kopogóan kopottas hangmintáit immáron felváltotta az abszolút élő hatású hangszerek megjelenése, legyen az vidámságot sugárzó szitár, vagy váratlanul bekúszó hegedőszó. Mindemellett éteri effektek és elveszett világokba tovaszálló visszhangok mérsékelt alkalmazásával teszik áthatóbbá a felzendülő muzsikát, így válik kerek egésszé az Aquanistan.
Németh Juci, a színpadon félelmetesen karizmatikus, való életben pedig végtelenül aranyos énekesnő egyúttal egy újabb szerepkörben is kipróbálta magát: a kipirult arcokra pajkos mosolyt csaló magyar nyelvű szövegek helyett most komolyabb angol szövegekkel is megmutatja egy eddig nem ismert oldalát. Kérdésemre, hogyan alakult ez így, és mennyire sikerült azonosulni az újszerű feladattal, a következő választ kapom: "Azért volt koncepció az, hogy angolul is íródjanak számok, mert többségük olyan inspirációból született, amelyre igazából nem volt jó a magyar szöveg. Ráadásul az angol nyelvezettel sokkal könnyebb ritmizálni, megvan a sajátos íze, és a szlengekkel is lehet egy kicsit bűvészkedni."
Juci persze magyarul is énekel az albumon, és minden újdonság ellenére is rögtön felismerhető a klasszikus Anima Sound. A Petőfi Csarnokban nemrég erről többezer ember előtt tettek tanúbizonyságot, mint ahogyan azt ismételten meg fogják tenni 27-én Budapesten, a Nemzeti Színháznak szánt Erzsébet-téri gödör mellett. Érdemes rápróbálni.
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
