Megválasztják Bük város borát

Ma 17 órakor kezdődik a hagyományos Gyógy-bornapok rendezvénysorozat Bükfürdőn. Ennek az első állomása, hogy az Európai Borlovagok Kőszegi Legátusának segítségével kiválasztják majd a 2011. évi Bük város borát. A megmérettetésre a pincészetek három borral nevezhettek, fehér vagy vörös borral egyaránt. Idén a város bora kiválasztását egy borvacsorával kötik egybe, ahol az ételekhez különleges borokat is felszolgálnak a Fürdő éttermében – tudtuk meg Gosztola Anita szervezőtől, aki hozzátette: emellett a gyógybor napokra látogatók az állandó kísérőrendezvény, a vásár borára is szavazhatnak.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek