Elhunyt Kristóf Ágota Kossuth-díjas író

Életének 76. évében meghalt Kristóf Ágota Svájcban élő Kossuth-díjas író - tudatta családja szerdán az MTI-vel. A francia nyelven alkotó írót otthonában keddről szerdára virradóra érte a halál. Kristóf Ágota 1935. október 30-án született Magyarországon, Csikvándon. Kilencéves volt, amikor szülei nagymamájához költöztették Szombathelyre, majd internátusba került. Ekkor születtek első versei. A Svájci Irodalmi Archívum, amely megkapta hagyatékát, 23 drámáját tartja számon, de csak kilenc került a közönség elé. A nyolcvanas években zajos sikert aratott a Nyugat-Európában, majd később Magyarországon is megjelent A nagy füzet, A bizonyíték, valamint A harmadik hazugság című kisregényekből álló trilógiájával. A trilógia több országban kötelező iskolai olvasmány.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek