Jövő héten ismét üdvözölhetjük a nyarat

Péntekhez képest szombaton és vasárnap már kevesebb csapadékra lehet számítani, a Dunántúlon lassanként felszakadozik, csökken a felhőzet, változóan felhős lesz az ég: van, ahol marad a borultság, másutt már erőre kapnak a napsugarak. Szórványos csapadékkal azért még kell számolnunk, de az előrejelzések szerint a Forma-1-es Magyar Nagydíjat is csak futó záporok zavarhatják meg. Vasárnap még több napsütésre lehet számítani, a hőmérséklet napközben 22-27 fokig emelkedhet - az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint legalábbis. Ami pedig a jövő hetet illeti, annak elejétől javulás várható, nyugodtan készülhetünk több napsütésre és magasabb hőmérsékletre. A hét közepén a csúcshőmérséklet a 30 fokot is megközelítheti.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek