Eltűnt lányt keres a rendőrség

A Keszthelyi Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárást folytat a képen látható Orsós Szimonetta kiskorú lány eltűnése miatt, mert a rendelkezésre álló adatok alapján 2011. június 3-án rezi lakcíméről ismeretlen helyre távozott, és azóta nem adott magáról életjelet.

Kérjük, hogy aki Orsós Szimonetta eltűnésével, illetve tartózkodási helyével kapcsolatban érdemi információval rendelkezik, jelentkezzen a Keszthelyi Rendőrkapitányságon személyesen (Keszthely, Deák F. u. 31.), vagy telefonon a 06/83/312-234-es telefonszámon! Bejelentéseiket az éjjel-nappal ingyenesen hívható 107-es, vagy 112-es segélyhívószámon, illetve a Telefontanú 06/80/555-111-es telefonszámán is megtehetik.

Segítségüket köszönjük!

Zala Megyei Rendőr-főkapitányság


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek