Több szombathelyi intézménybe megérkeztek a következő tanévben használatos taneszközök, a szülők és diákok azt tapasztalhatják, hogy idén is emelkedtek az árak. Egy általános iskolát most kezdő elsős tankönyvcsomagjának ára 7000 forintnál kezdődik, felső tagozatban azonban akár a 20 ezer forintot is elérheti. A megszűnt Szent –Györgyi iskola tanulóit egyébként a fogadó iskolák tájékozatják a tankönyvek átvételéről. Heckenast Gusztáv oktatási osztályvezető elmondta: eredetileg a Szent-Györgyi iskolában lehetett volna átvenni azokat a tankönyveket, amelyeket erre az évre megrendeltek, az intézmény bezárása után azonban a Libros tankönyvkiadó boltjában történik meg a tankönyvek az átadása.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!