Vasi festők kulturális tárlatával megnyitották Vasváron a felújított Tretter-házat, Schmittné Makray Katalinnak, a köztársasági elnök feleségének szülőházát. Az avatási ünnepségen díszpolgári címet is adományoztak az államfő feleségének – számol be az MTI. Az országos műemlékvédelem alatt álló épület az 1664-ben megkötött vasvári béke helyszínén áll. Az 1900-as évek közepén itt praktizált Tretter László, akit a köznép a szegények orvosának nevezett és ebben a házban született Makray Katalin. Az elmúlt 50 évben az épületet folyamatosan átépítették, volt itt orvosi labor, pártiroda és a karitász helyisége is. A rekonstrukció alkalmával az épületet kívül-belül teljesen felújították, tetőcserét végeztek, megújult a külső homlokzat, kicserélték a nyílászárókat. A jövőben kiállítótérként és konferenciateremként is működik majd az épület. A csaknem 54 millió forintos beruházás az Európai Unió és a magyar állam 48 millió forintos támogatásával valósult meg a Vas megyei kisvárosban.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!