- Pedig gyakran vagyok ott. A családom Szombathelyen él, hozzájuk havonta ellátogatok. Hivatalos ügyben a városban azóta nem jártam, ez igaz.
- Nem kerestek?
- Nem, de ez teljesen normális. A feladatokat, amivel akkor megbíztak, elvégeztem. Olyan anyagokat állítottam össze, amelyeket bárki bármikor, ha színházalapításon töri a fejét, alapdokumentumként használhat.
- 2001. tavaszán egy részletes megvalósíthatósági tervet is kidolgoztál, amelyet végül, hosszú hercehurcák után a közgyűlés elvetett. Utólag van benned rossz érzés?
- Nincs, többször hangsúlyoztam már, nem én akartam színházat! Engem azért hívtak, hogy megmondjam, ha a város színházat akar, hogyan, milyen feltételek mellett hozhatja létre. Felvázoltam egy utat, a döntéshozók ezt végiggondolták, és úgy határoztak, nem akarják megtenni azokat a dolgokat, amiket feltétlenül meg kellett volna. Ennyi. Ez a szakmám, hívnak ezer más helyre is, Szombathelyre bármikor hívhatnak! Szombathely színháza mindig szívügyem volt...
- Sokak szerint a terv a kiválasztott épület, a Művelődési és Sportház miatt bukott el, mivel az akkori ellenzék nem volt hajlandó az átalakítás vizsgálatát megszavazni. Szerinted mi hiányzott, mi hiányzik?
- Az a tökös polgármester, aki ezt végigcsinálja. A tökösség az én értelmezésemben akaratból és megfelelő erősségű hatalomból áll. Viccesen azt szoktam mondani, hadd próbálkozzon még három-négy polgármester, aztán lemegyek, megválasztatom magam és gyorsan alapítok egy színházat. Aztán átadom a széket valakinek, aki a város más ügyeihez is ért.
Komolyra fordítva szót: szerintem a színház ügye még nyitott kérdés. Összeköttetéseimmel, pozíciómmal bárkinek szívesen segítek abban, hogy egyszer végre megvalósuljon.
- Mi történt veled azóta? Visszamentél Angliába, és maradtál a Welsh College of Music and Drama tanára?
- Éltem tovább a normál szakmai életem. Kint tanítottam, hoztam haza a darabokat, közben Londonban akkreditáltattam egy színművészeti főiskolát, és a Merlin Színházban rendeztem egy darabot. Az elmúlt években talán annyi változás történt velem, hogy látva, hogy a gyerekeim egyre inkább igénylik azt, hogy intenzívebben legyek mellettük, igyekeztem több itthoni munkát is elvállalni. A hosszú kintléteket is kerültem, már nem vállaltam egy évben négy rendezést külföldön, mint korábban. Ilyenkor is hol az egyik, hol a másik gyermekemet vittem magammal. A fiam most tizennégy, a leányom tizenhárom éves, úgyhogy van még pár év, amíg igénylik a szülői jelenlétet, aztán kirepülnek. Ennek az útnak szinte egyenes következménye volt, hogy mikor Jordán Tamástól megkaptam ezt a felkérést, gondolkodás nélkül mondtam igent.
II. Az új Nemzeti és a saját iroda...
- Gondoltad fél éve, hogy itt, az új Nemzetiben saját irodád lesz?
- Fura ez, bár a Nemzetivel nem ez a mostani volt az első találkozásom. A sok-sok cirkusz egyik állomásán, amikor az épület külső megjelenésére meghívásos tervpályázatot írtak ki, hét építészt kértek fel. Köztük volt Ekler Dezső is, aki megtisztelt azzal, hogy a csapatának művészeti konzultánsa lehettem. Meghatározó élményt jelentett velük dolgozni. Az eredmény kihirdetése után, ahol másodikak lettünk, még nem értettem, a szakmai elismerésen túl Dezső miért is örül ennek annyira. Aztán amikor a díjnyertes Vadász-féle munkát egyetlen mozdulattal félresöpörték, rájöttem. Persze nem is sejtettem, milyen változások fognak itt még végbemenni.
- Próbálom magam függetleníteni mindentől. Itt vagyok, van egy feladatom, amit el kell végeznem. Ha ez Szombathelyen, az MSH-ban lenne, akkor sem foglalkoznék naponta azzal, hogy tetszik a szőnyeg vagy sem. Egyébként jó itt dolgozni, minden új és technikailag tökéletesen felszerelt. Persze érzem, az átlagosnál is nagyobb a felelősségünk, már csak azért is, mert ebben az épületben sok-sok adófizetői forint hever. Ez a ház egy zárt, szentélyszerű intézménynek épült, amelybe annak idején egy zárt színházi struktúrát képzeltek el. Ez is egy koncepció, amit tisztelni lehet, azonban egy demokratikus pályázat során az ország vezetése és a szakma úgy döntött, hogy egy időre Jordán Tamás gondolatát fogadja el. Ő a Nemzetit szeretné kinyitni, olyan hellyé változtatni, ahol reggeltől estig történnek a dolgok. Ahol a gyerekek leülhetnek a padlószőnyegre, ahol kiállítások vannak, amely tartalmában is a nemzet, az ország színháza lehet.
- A Merlin csapatából sokan átjöttetek?
-Tamás egy négy-öt fős teammel érkezett, ami a színházban dolgozó százötven emberhez képest elenyésző.
- Milyen volt a fogadtatás?
- Picit tartózkodóan, félve fogadtak bennünket, de semmilyen támadást, indulatot nem éreztem. Ám ne felejtsük el, hogy az elmúlt hat hónapban, a cirkuszok, és a politikai váltás közepette itt négyszer történt igazgatóváltás. Most új szelek fújdogálnak, de Tamás megígérte, hogy ezt az évadot még úgy fogja levezényelni, ahogy eredendően megtervezték. Sem a műsorhoz, sem az emberekhez nem nyúlt. Ám közben készülünk egy új világra...
- Itt a nemzetközi és belföldi kapcsolatok, valamint az oktatási rész tartozik hozzád. Ezek közül leginkább a "Megyék hónapja" programsorozat érint bennünket...
- Egy évben színházi szempontból kilenc használható hónap van, így a tizennyolc megyét két évre osztottuk be. Azt mondtuk, minden megye kap egy hónapot, amikor is különböző programokkal ostromoljuk. Az első pillér egy állandó, a Nemzeti jelmezeiből és díszleteiből készült vándorkiállítás lesz, amelyet az adott megye székhelyén mutatnánk be. A második a "félpénzes program", a megyében élők abban a hónapban féláron nézhetik meg előadásainkat, és talán sikerül azt is elintézni, hogy tömegközlekedéssel féláron utazhassanak fel a fővárosba, féláron tölthessenek el egy éjszakát a szomszéd szállodában. A harmadik pillér a "Nemzeti különjárat" lesz, amellyel kifejezetten azokat az embereket kívánjuk megszólítani, akik eddig a színházszervezők látókörén kívül estek. Megpróbáljuk otthon összetoborozni őket, aztán különvonattal felhozni Budapestre. Itt a gyerekek a stúdióban megnézhetnének egy gyerekelőadást, a felnőttek pedig megtekinthetnék az éppen futó darabot. Ezen túl minden hónap harmadik hétvégéjén az adott megyének egy háromnapos fesztivált is szervezünk. Ami attól lesz izgalmas, hogy a művészet minden ága belefér, és a megye, illetve a megyeszékhely ajánlja, mit, és kiket akar felmutatni.
- Szerinted, érdekli a pestieket, mondjuk Vas megye kultúrája?
- Igen. Nem azért, mert Vas megyei, hanem mert jó. Egyrészt eljönnek majd azok, akik szakmai szinten érdeklődnek, másrészt azok, akik tudják, a Nemzetiben mindig jó dolgok történnek, és harmadrészt azok, akiknek az adott megyéhez van valami kötődésük.
- Él még a zárt színház, az "elefántcsonttorony" képzete. Szeptembertől, a nyitás után megszokják majd, lehet ide jönni. Ha a Tamásnak sikerül a szabadtéri színpadot beépíteni, akkor végre lesz egy olyan terünk is, ahol találkozni lehet. Jelenleg nincs olyan hely, ahol a művészek a közönséggel összeérnének. Van egy képzeletbeli zenekari árok egy nagyon erős zsiliprendszerrel. Nekem jelen állapotok között épp azt a legnehezebb megszervezni, ha eljön egy vidéki csapat, hogyan tud majd pár szót váltani a közönséggel. Egyébként is folyamatosan keressük azokat a színtereket, amiket tartalommal lehet megtölteni. Az itteni terek többnyire reprezentatív rendeltetésűek, mi viszont a tartalmi funkciókat keressük.
- Egy európai színházfesztivál előkészítésével is foglalkozol, amelynek egyik lehetséges helyszíne Szombathely.
- Nem titkoljuk, hogy a Pécsi Országos Színházi Fesztivál sikere motivált bennünket. Az EU-csatlakozás évére, 2004-re egy nagyszabású programot tervezünk, a színművészeti főiskolák összeurópai fesztiválját. Ha sikeres lesz, akkor évente, kétévente megismételnénk. Húsz-huszonöt ország részvételére számítunk, szeretnénk egy nívós fesztivált létrehozni, ahol a szakma krémje, valamint producerek, és kritikusok is jelen lesznek. Három város verseng mint lehetséges helyszín: Szeged, Veszprém és Szombathely. Szegeden minden van, azért jó hely, Szombathelyen meg semmi sincs, azért jó. A főiskolák egy évvel korábban már tudni fogják, mi a téma és a helyszín, és oda készítik el a darabot. Ez azt jelenti, hogy a város, amely a rendezés jogát megkapja, évente harminc olyan előadással lehet gazdagabb, ami neki készül. A Nemzeti vállalta ennek előkészítő munkálatait, de nem kívánjuk ezt Budapesten megrendezni, hiszen itt minden ilyen jellegű fesztivál szétfolyik.
- Milyen szempont alapján dől el, ki kapja a rendezés jogát?
- Most az egyeztető tárgyalások folynak, a döntés szigorúan szakmai lesz. Azon is sok múlik persze, hogy a város mennyire akarja ezt, és mennyire mozgatja meg szellemi tőkéjét. Szombathelyen a polgármester úr és az alpolgármester úr is kifejezte szóbeli óhaját arra, hogy szeretné ezt a fesztivált, igaz, ezt mindegyik város megtette már.
- Bűvészként indultál, sokan Szombathelyen még így emlékeznek rád. A színpad vonzott?
- Minden gyerekben van egyfajta vágy a szereplésre, eljátszik a gondolattal, aztán lebeszélik róla. Mondván, úgysem lesz belőled színész, fiam, ne is próbálkozz ezzel! Velem is ez történt, a színészetről lebeszéltek, így jött a bűvészkedés. Kisebb volt a konkurencia, hiszen nagyon szűk kis csapat foglalkozott csak ezzel a művészeti ággal. Egészen kisgyerek voltam, amikor már fenyőünnepeken léptem fel. Első Laci bácsitól lestem el egy-két trükköt. Ez a dolog maradt hobbiszinten, amíg más gyerek távirányítós autóra, addig én kellékekre gyűjtögettem.
- Rodolfó-készletre?
- Igen, de azok gyorsan kikoptak, mert egyszerűségük hamar átlátható lett. A következő lépés már az volt, amikor a bűvészboltba jártam Pestre, szakkönyveket szereztem be, és onnan próbáltam kitalálni a trükköket. Aztán összeállt egy olyan műsor, amivel már el tudtam magam adni. A középiskolás időszakom felét már végighakniztam. Volt egy táncosokból, zenészekből és komikusokból álló csapat, akikkel a vidéket jártam. A gimnázium utolsó két évében nyaranta a KISZ- és úttörőtáborokat hakniztam végig. Fantasztikus nyarak voltak, akkoriban egy-egy óráért 500-600 forintot kaptam, ami nagyon sok pénznek számított. Persze azonnal eltapsoltuk, elbuliztuk. Aztán jött, hogy ezzel a bűvészkedéssel kéne valami komolyabbat is kezdeni.
- Hivatásos bűvész akartál lenni?
- Feljöttem Pestre, kiderült, hogy az artistaképzőben nincs illúzió szak. Felmentem hát Rodolfóhoz. Naponta legalább tízen jelentkeztek nála, mindenkinek adott egy Rodolfó-kártyát, és beajánlotta másvalakihez. Így kerültem én Hollay Pista bácsihoz. Közben kitaláltam, bár Moszkvában is van bűvész-iskola, én a szocializmus kellős közepén mégis Münchenben szeretnék tanulni. Kiváltottam a turistaútlevelet, elkértem a nővérem Polskiját és kizötyögtem. Megkerestem az iskolát, megmutattam, mit tudok, aztán felvettek. Hazazötyögtem, elmentem a Művelődési Minisztériumba és elkezdtem kopogtatni az ajtókon. Ráment egy jó évem, mire szolgálati útlevélhez jutottam. Aztán elvégeztem a sulit, és rögtön bent is maradtam tanítani. Jó tíz évig éltem a profi bűvész életét. Ott már volt konkurencia, meg kellett küzdeni minden "falatért". Az iskolának volt egy kellékeket gyártó cége, mivel kezdetben a bűvészkedésből nem tudtam megélni, ott is dolgoztam. Még szerencse, hogy édesapámtól nagyon jó iparosi kézügyességet örököltem. Ott megtanultam, hogyan lehet legyártani a kellékeket, és jó minőségben megcsinálni a trükköket. Mikor hívnak egy-egy színházhoz, hogy kéne egy trükk, nem okoz gondot megtervezni és kivitelezni. Később, mikor átmentem Walesbe (Nagy-Britanniába), ahol a díszlettervező szakon is tanítottam, szintén sok hasznát vettem ennek a tudásnak.
- Nem hiányzik a szereplés, a színpad?
- Ez az érzés abszolút megvan, nem kell ott állnom a színpad közepén, hogy tudjam, a taps nekem is szól. Bűvészként a közönség azt tapsolta meg, hogy ügyesebb vagy, mint ők, a színház más, ott már nem én vagyok a fontos, hanem az üzenet és a néző.
- És a rendezés, hiszen itt a Nemzetiben irányítói, szervezői feladatokat látsz el?
- Itt rendszereket kell kidolgoznom. Való igaz, a konkrét művészi feladatok nem közvetlen részei a munkámnak, nem azért hívott ide Tamás. Az már más kérdés, meddig bírom rendezés nélkül. Persze elsősorban külső rendezésben kell gondolkodnom, hiszen van egy erős hierarchia, amelyben - a külföldön eltöltött éveim miatt - még kevéssé számítok. Előbb itthon is le kell tennem egy-két igazán nagy előadást az asztalra...
A szombathelyi színházalapításról szóló cikkeink:
Színházi szappanopera
Álom volt a színházalapítás?
