Osztrák-magyar energiahatékonysági projekt indult

Szeptember közepén indult, 2014. február végéig tart az Energiahatékonysági Szolgáltató Iroda projektje, amely osztrák-magyar határ menti együttműködés keretében valósul meg. A program végrehajtását az unió közel félmillió euróval támogatja; ez a költségek 85 százaléka- tudta meg az MTI. A projekt több mint két éves időtartama alatt az osztrák szakemberek legalább húsz, elsősorban épületgépész végzettségű nyugat-dunántúli tanácsadót képeznek majd ki váltakozó, magyar és ausztriai helyszíneken. Ezt követően a frissen végzett energiahatékonysági tanácsadók két-három, az önkormányzatok számára ingyenes projektben bizonyítják majd szakértelmüket. A bevezetni kívánt modell mintája ÖkoBusinessPlan néven tíz éve működik sikeresen Bécsben.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek