Négy bankfiókban gyűjtöttek játékokat

Vas megyében négy bankfiókban gyűjtöttek játékokat, könyveket a beteg gyerekeknek. A K&H gyógyvarázs program ismét játékokkal és könyvekkel járul hozzá a beteg gyermekek gyógyulásához: 2011-ben országszerte immár 50 bankfiókban szervezett gyűjtőakciót összesen 35 intézmény gyermekosztálya javára, hogy a kis betegek számára gyorsabban telhessen a kórházban töltött idő. Vas megyében a szombathelyi, a körmendi, a sárvári és a celldömölki fiókokban lehetett leadni a már nem használt, de még jó állapotban lévő játékokat, könyveket. Az adományokat a Megyei Markusovszky Kórház gyermekosztályán gyógyuló gyerekeknek adták át. Oroszlán György főorvos elmondta, a gyerekek és szüleik is örültek a meglepetésnek.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek