20 éves a General Harmony Singers

A szombathelyi énekegyüttes a Weöres Sándor színházban tartja ma este 7 órakor az ünnepi koncertjét. Fehér László, a zenekar vezetője elmondta, hogy azért választották ezt a helyszínt, mert egyrészt felkérést kaptak egy koncertre a színháztól, másrészt a jubileumi programban az éneklés mellett a nézők bejátszásokat is láthatnak majd az együttes elmúlt 20 évének eseményeiről. A 90-es évek elején, Szombathelyen sok színvonalas kórus működött, belőlük alakult meg, a nyolctagú, General Harmony Singers. Akkor Magyarországon egyedülálló zenei stílust képviseltek.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek