563 ezer forint az átlagos négyzetméterára a használt lakásoknak Szombathelyen

30-40 százalékos az áremelkedés egy év alatt a nyugati országrészben.

Újabb árrobbanás történt a használt lakások piacán - írja elemzésében az ingatlan.com.

  • Az év elején felélénkült kereslet találkozott a szűk kínálattal a megyeszékhelyek és Budapest lakáspiacán, emiatt ismét lendületet kapott az áremelkedés.
  • A fővárosban az eladásra kínált használt lakások és házak) átlagos négyzetméterára 894 ezer forintot tett ki, ami éves szinten 17 százalékos áremelkedésnek felel meg.
  • A megyeszékhelyeken közül Győrben az eladó használt lakások négyzetmétere már meghaladja a 700 ezer forintot, ami több mint 40 százalékos éves drágulást jelent.
  • Miskolcon és Szegeden 38-38 százalékkal nőttek az árak, így idén májusban 407 ezer és 626 ezer forintra rúgtak.
  • Az ingatlan.com árkörképe szerint májusban Budapesten az eladásra kínált használt lakások és házak átlagos négyzetméterára 894 ezer forintot tett ki. Ez éves szinten 17 százalékos drágulást jelent, a 2020-as szinthez viszonyítva pedig 25 százalékos drágulást takar.

    ingatlan.com

    A megyeszékhelyek között az iparilag erősebb, valamint a határmenti megyékben és Veszprémben látható komolyabb, akár 30-40 százalékos áremelkedés. Győrben májusban már 706 ezer forint felett voltak az árak, ami 40 százalék feletti éves drágulást jelent, kétéves összevetésben pedig majdnem 60 százalékos a növekedés.

    Szombathelyen is 30 százalék feletti a drágulás egy év alatt. Tavaly májusban 425 ezer forint volt az átlagos négyzetméter-ár, most 563 ezer forint.

    ingatlan.com

    Miskolcon és Szegeden egyaránt 38 százalékkal 407 ezer és 626 ezer forintra nőttek az árak. Ez 2020-hoz képest 56 és 58 százalékos többletnek felel meg. A Pécsre jellemző mostani 558 ezer forintos négyzetméterár 49 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit, míg a két évvel ezelőttit 70 százalékkal múlja felül.

    Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője a piaci folyamatokat értékelve közölte, hogy az utóbbi 12 hónapban történt áremelkedés kifogta a szelet azoknak a vitorlájából, akik a gazdasági bizonytalanság miatt kivártak. Ha lesz is egy néhány százalékos árkorrekció, még így is drágábbak lesznek a használt lakóingatlanok, mint fél évvel ezelőtt.

    Ráadásul az infláció miatti kamatemelések eredményeként a lakáshitelek is drágábbak lesznek. Az ingatlan.com szakembere ezért azt tanácsolja a költözést tervezőknek, hogyha az anyagi fedezetük is megvan az adásvételre, akkor nem érdemes a kivárásra játszani.

    Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

    A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
    A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Gazdaság