A Szombathelyen élő és alkotó művészt Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere köszönti ma délután (15 órakor). A Képtárban március végén nyílt meg Káldy Lajosnak Visszapillantás című kiállítása, amelyen a teljes életművét a látogatók elé tárták a kezdetektől napjainkig. Főképp akvarellek, rajzok, grafikák, tanulmányok és kisebb számban olajfestmények kerültek a válogatásba. Káldy Lajos életművében megjelennek a letűnt életvilágok, ő lett a cáki pincesor megörökítője az utókor számára.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!