600 millióból új köntösbe bújhat Körmend belvárosa

Nagy fejlesztések vannak tervben.

600 millió forintos pályázati támogatást nyert el Körmend – írják a város hivatalos oldalán. Ezt a pénzt egy bizonyos „Zöld város kialakítása” című felhívás keretén belül nyerték el és a belváros megújítására használhatják fel, amire természetesen tervek is vannak.

Első körben a zöldfelületeket és a hozzájuk kapcsolódó infrastruktúrát veszik kezelésbe, hogy zöldítsék a várost. De nem ám csak így! A környezettudatosság és energiatakarékosság jegyében például építenek ki napelemes rendszert és a közvilágítás is ledes lesz.

Emellett két új épülettel is számolnak, az egyik egy új szolgáltató ház, a másik pedig egy közösségi ház. Utóbbi egy már meglévő épületből születik meg, amit átalakítanak és kibővítenek, ezzel pedig új szerepet is kap. Az épület előtt lévő közpark viszont a bővítés áldozata lesz, ugyanis egy részét beépítik majd, a megmaradt területet pedig ráncfelvarrást kap.

Körmend, mozi
kormend.hu

A hivatalos dokumentumból egyébként kiderül az is, hogy ez egy olyan többfunkciós épület lesz, ami a közelben lévő iskola művészeti képzéséhez kapcsolódó szakkörök, egyesületek otthona lesz. Emellett pedig olyan kisebb eseményeket, előadásokat is tartanának majd itt, melyek nem vonzanak olyan nagy közönséget, tehát nem helyigényesek.

Lesz az épület előcsarnokában egy büfé is, melynek lesz egy külső terasza is. A büfé 30 vendéget tud fogadni, nyitva tartása pedig a közösségi házéhoz fog igazodni, ezt a működési szerződésben külön szabályozzák majd, alkalmanként pedig a rendezvények idején is nyitva lesz.

A projektet 2022. november 30-ig kell befejezni, kíváncsian várjuk végeredményt.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet