Jótékonysági hastánc is lesz a karneválon

A Mira Orient Art több dunántúli hastánccsoporttal karöltve idén is jótékonysági rendezvénnyel készül Szombathely legnagyobb történelmi fesztiváljára. A karnevál három napja alatt a Cafe Frei ad majd otthont Szultániának, ahol hagyományőrző csoportok, hastáncosok bemutatója, jósnő és keleti témájú gyermekrajz kiállítás is várja az érdeklődőket. Minden évben jótékonysági céllal is táncolnak a résztvevők, az idén vasi gyermekotthonok kis lakóin szeretnének segíteni – tájékoztatta a Nyugatot Bangó Mária szervező.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek