Sokan pártolják, még többen gyűlölik - mint oly sok minden, ez a jelenség is a tengerentúlon, New York utcáin találta meg bölcsőjét, jó pár generációváltással ezelőtt. A tizenhét éves TAKI 183 (becenév és házszám) támadta be filcével először a manhattani falakat és kirakatüvegeket, hamarosan pedig megjelentek követői, úgymint BARBARA 62, vagy LEO 136. Ezek a kezdetleges falfirkák rakták le a graffiti első alapköveit, és bár azóta körbefordult párezerszer a Föld, a média a mai napig nem tudott betelni diadalittas kritikáival. A magukat szakértőnek tartó urak és hölgyek ugyanis 100%-os pontossággal húzzák rá a "falfirka" megnevezést mindenféle utcán látható absztrakt kriksz-krakszra és "Szeretlek Mari!"-féle igénytelenségekre egyaránt, pedig a graffiti és a falfirka távolról sem ugyanaz, akár vizuális, akár ideológiai aspektusból szemléljük őket.
A graffitihez egy olyan normarendszer kapcsolódik, melyet minden "writer" (vagyis firkász, a falakat festékkel beterítő egyén) egy életre megtanul, és szervesen beépül felfogásába. Legtöbben az alapokat az ún. "tag"-ekkel teszik le, amikkel szinte minden sarkon találkozhatunk, ha alkalomadtán valamelyik betondzsungel külvárosát rójuk. Ezek a kezdetleges kivitelezéstől egészen a művészi precizitásig terjedő, egyedi aláírások, melyek általában az adott embert vagy csapatát (crew) fémjelzik. Céljuk meglehetősen egyszerű: hírverés a banda és résztvevői számára, plusz egy lenyomat az utókornak, hogy "mi igenis itt voltunk, és meg mertük csinálni". Az egykori emlékkönyvek elképzelésén alapuló Blackbook-ról is essék szó: ez a graffitis fejlődésének tükre.
A falak ugyan nem állnak mindörökké, e személyes tárgyat viszont minden, e kultúrában mozgó egyén szent dologként kezeli. Van, aki méltó arra, hogy bepillantást nyerjen, esetleg rajzoljon is bele, mások előtt viszont csukva marad eme médium. Betű- és stíluscsiszoló gyakorlópálya. Az igazi rivalizálás azonban az utcán folyik: olykor-olykor eldurvulni látszó (fenyegetésbe vagy akár ökölharcba torkolló), de leginkább egészséges versenyszellem jellemzi a csapatok működését: minél tetszetősebbet, nagyobbat, és minél magasabb lebukási faktorral rendelkező helyre fúj valaki, annál nagyobb elismerést vív ki magának a szubkultúrán belül. És ezzel elérkeztünk egy újabb szintre, a szemgyönyörködtető és egyben rendőrvonzó remekművek territóriumába.
A rajzok különböző kategóriáinak se szeri, se száma. A két színű - legtöbbször ezüst és fekete - cuccokat silver-nek vagy bombing-nak szokás hívni, ezek adrenalintól hajszolva, gyorsan készülnek: valósággal "rábombázzák" őket az adott felületre, innen az elnevezés. A throw-up-okon már valamicskével többet szoktak dolgozni a művészurak, képbe kerülhet másfajta színkombináció, és az előbbieknél jóval kimunkáltabb alkotásokról beszélünk. A burner már ötcsillagos gyöngyszem, megspékelve akár különféle karakterekkel, tájképpel, vagy önálló sztorival. Jellegzetessége, hogy egészen egyszerűen "lemászik a falról" :)
Node az úszómedence-hosszúságú tűzfalakra készült festmények (mural) és a háztetők biztosítószekrényeire pingált művek (rooftop) se maradjanak ki a felsorolásból, ezekhez már roppant elszántság kell, hiszen esetenként még a menekülő útvonalat is meg kell tervezniük a firkászoknak. Azért legkedveltebb "játszóterük" mégiscsak a jó sötét, füstös vasútállomás: nem véletlenül tapadnak rá a vagonokra a srácok, hiszen amint elkészül a rajz, onnantól kezdve körbejárhatja az adott régió nagyvárosait, vagy egy egész országot is, tanúbizonyságot téve az underground talentumokról.
Ám hogy ne legyen minden ilyen rózsaszín, a törvény béklyója nehezedik a csuklókra, ha sikerül akció közben nyakoncsípni a graffitiseket. A magyarázkodás és a bizonyítékok elkerülhetőek gumikesztyű alkalmazásával, de a kérdés inkább felülről megközelítendő: mert noha tény és való, hogy a rombolás alapeszméje veretes szimbiózisban él a graffitivel, ez többnyire csak a szemek felnyitására irányul; pláne, hogy a firkászalkotmányban íratlanul is ott figyel az egyik főszabály, miszerint templomra, műemlékre, és úgy általában véve magántulajdonra tilos a rajzolás. Új firkászok jönnek, régiek mennek, az illegalitás marad: Szalai Ferenc rendőrszázados elmondása szerint Szombathelyen legutóbb 3-4 hete a vérellátó falát firkálta össze két fiatal (hogy milyen nívójú mű készült, nem tudni), akiket előállított a rendőrség.
A rongálással okozott kár nagyságától függ, hogy rendőrségi eljárásban, vagy önkormányzati hatáskörben, szabálysértési eljárás keretében vizsgálják az ügyet: a tízezer forintnyi kárérték a választóvonal. Akár akarjuk, akár nem, a graffiti művészete közel harminc éve végzi kereszteshadjáratát a világon. Sokan a szájukat húzzák, a szerv vicsorog... A festékeskannák fizetőképes kereslete pedig nagy iramban duzzad.
