Papucsosan kapaszkodunk fel az öcsi kőfejtő falán. Egy Völgymunkás a fejünkre koppint, tilos a mászás, gurulhatunk lefelé. Fölöttünk az ég, hihetetlen, újhold van, mennyi de mennyi csillag. Tavaly, nosztalgiázunk, se őr se drót, a falakon szabadon lehetett jönni-menni... Lent a színpadon Kispálék örömzenélnek, az utolsó pillanatig, míg szabad, egyvégtében vagy két órát. Elöl a csápolóban a Völggyel egyidős tizenévesek szaporáznak. Felkérhetünk? - lépdelnek időnként, kitartóan hozzánk. Anyádat...!? - poénkodunk. Számolunk, jubilálunk, tíz éve annak, hogy először hörpintettünk Kapolcs poharából. Visszatapsolunk. Jönni fog egy Lovas..., és lőn, ő a legkitartóbb. A többiek a harmadik repeta után feladják, ő azonban még egyszer megjelenik, maga mellé parancsolja a zongoristát, és sorolja bűneit...
Hajnal Pulán, a templom oldalában néhányan hálózsákban durmolnak, lazán átlépünk rajtuk. Párszáz méterre, a szűk művelődési ház oldalában szól a Besh o drom, a hely megközelíthetetlen, mi hátulról támadunk. A kukoricás tövében tüzek, a pergő balkáni ritmusokra ki-ki körtáncol, mások szalonnát sütnek. Egy tök szomszédságában mi is letáborozunk, legalább van min megpihenni... A távolban több százan ringatóznak, mi a zöldségeskert kellős közepén a szerte-széjjel dobált műanyag flakonokkal szkájvolkerest játszunk. A pepsisüveg, ahogy suhintunk vele az égre, gyönyörűen csillog... Hajnal, Puláról Dörögdre sétálunk, hiszünk egy autóban, üvöltjük fel a csillagoknak, de nem jön egy sem. (A Csigabusz öt napon át messze elkerül bennünket, ha lehet, stoppolunk. Ez a Völgy legjobb dolga, a világért ki nem hagynánk...) Hajnali négy felé biciklisek előznek be, ígérik, elvisznek vázon, ám maradunk lábon. Közös pálinkázás, aztán hegyen-völgyön tíz kilométeres séta. Jó ez így.
Ikszedik kocsma Kapolcson, déli harangszó, összetákolt asztalok, rajta a töltött káposztánk, csorog bele a ponyváról az égi áldás. (Akkor jó enni, mikor a legjobban esik.) Egyvégtében zuhog, estig meg sem áll. Ázik a tojtoj-fülke, sehol egy kukoricás, hova menjünk, ha? Mert se Kapolcson, se másutt szorult helyzetben nincs menekülés, úgy általában sehol sincs mellékhelység, a hiány égető. Az asztaloknál spontán barátkozás, fekete-fehérmágus asztalszomszédunk müllerpéteresen pénzérmékből jósol, ingyenbe. Csöppet sem kíméletes, az asztaltársaságból néhányan kötél után kutatnak. Hömpölyög a sár, a víz, nem menekülsz. Várunk, míg leázik a kezünkben a sörösüvegről a címke. Egész nap unalom, estig semmi, aztán Kiserzsiféle sörsátoros buli, ott nyolcszázért, leesik az állunk, kapunk egy nagy adag sültkrumplit. A káposzta csak négyszáz volt...
Több száz éves börtönszerű kőfalak, amolyan bútorraktár, ez a szállás. Ezerháromszázért egy éjszakára, ahol levegővételre szakad a penészes ágynemű. Két-háromszázan zsúfolódunk egyazon házszám alatt, vegyesen ágyrajárók és sátrazók. Szabadrablás... Egy fürdőszoba, külön WC nincs. Mikor belépünk röhögni kell, a sártenger közepén, a szaunával is ellátott helyiségben zuhanyzó helyett bidé, és sarokkád, aranyozott csapteleppel. Kizárólag hidegvízzel, amiért átlagban két órát kell sorban állni. Inkább környezettudatosan koszosodunk. Az étkekre már nem panaszkodunk, nagy a választék, a szálláson kétszázért van főzelék, bent Kapolcson négyszázért menü. A boros standokon a nedűk decije egy százas, a sör is elviselhető áron habzik. Táj-jellegű specialitás: Dörögdön négy napon át sehol sincs a kávéhoz tej. A Völgy újdonsága a kemencében sütött hagymás-szalonnás krumplis lángos, és zseniális találmány a gyermekpancsiba lehűtött dinnye...
Napközben már leszoktunk a programokról, a kiállításokat azért kiélvezzük, azonban gyermekműsorokon és kézművesdin túl nem igazán találunk magunknak szellemi táplálékot. Az estékre ígért koncertek se mondanánk, hogy izgalomban tartanak. Hétköznapokon a legnagyobb kuriózum a Monostorapátiban felállított Krétakörös cirkuszi sátor színházi előadásai, és egy-két jazz-buli. A hétvégék pezsgőbbek, legalább van választék, ám a tömeg miatt gyakorta élvezhetetlenek. Búcsúesténken vár egy táncszínház, benne a Barbárok, ez jó, a Kaji Jag lemezbemutatója és Cseh Tamás. Az éjszakában egy utolsót még az Amorf Ördögökkel táncolunk, aztán hajnalban pakolunk, elbúcsúzunk a penészes szobába rekedt öklömnyi pókoktól, és egy utolsót stoppolunk....
A jubiláló Völgy sokat vesztett bájából, kicsit megfakult, beletömegesedett az átlagba. (Legalábbis mi így láttuk...) Évek óta szinte ugyanazt-ugyanúgy kapjuk. Az egykori Kapolcsnak is hűlt helye. Eltűntek belőle a programok, a nagyobb tömegmegmozdulások jobbára Öcsre és Pulára kerültek. Mintha a Völgy hat falura, benne hat kicsi fesztiválra esett volna szét, és a központot mesterségesen (gondolom, ne csak oda sűrűsödjünk) befagyasztották volna. Mintha kicsit fáradtabban futna a szekere, megkopott volna a tengelye és zötyögne a kereke. Ám így is messze jó hely... A Völgy, a Hegyek és a közeli bányató, a falvak - fesztivállal vagy anélkül -megunhatatlanok....
