A Nyugat éjszakai járőre jelenti
A Fő tér és az Uránia udvar közötti sikátoros terület félhomályában, robinhúdos íj-puskaszerű, fegyvernek látszó tárggyal utcai közelharcot vívunk a gyanútlan ténfergőkkel. Majd Kassai-módra (már csak egy ló hiányzik, de beérnénk egy rollerrel is), mereven és szúrós tekintettel a behajtani tilos táblákra lövöldözünk. Savaria későn fekvő polgáraiban sem csalatkozunk, vérmérsékletéhez képest mindenki a legbájosabb arcát mutatja. A puhányabbak feltartott kézzel röhögnek, a keményebbek visszatámadnak. Felajzott fegyverünkkel elkövetett rendőr-tesztelésünk is sikerrel jár. Igaz, a fakabátok nem adják meg magukat, de mosolyognak. Az akciót bilincs nélkül, szabadlábon megússzuk, így Önök sem maradnak most össze-visszafoglaló nélkül...
A vasárnap emlékezete, a nap, amely Szombathelyé lett
A szombati tömegsokk után a helyiek közül többen csak késő délutánra merészkedtek ki. A vége felé újra élhetőbb lett a fesztivál, jobb napközbeni közérzettel, ismerős arcokkal, és még a forróság is enyhült. A figyelem és a zenei örömködések is kitartottak egészen hajnalig. Napközben szellősebben, este pedig kibírható forgatagban nyüzsöghettünk. Élveztük a délutánban a tűző napra kitett, autentikusan gyűrött arcú ruszin bácsikák mellbevágó, pergő muzsikáját. A Borok utcájában, romák közé vegyülve a veterán tüzes feketék, a Kalyi Jag lemezbemutatóját. Búcsúzóul pedig az ex KFT-s Bornai Tiborral feltupírozott gajdoló asszonykórusra, a Baba Yagára végre kitáncolhattuk magunkat. Bennünk a hangulat ekkor hágott a tetőfokra. Igaz, már két napja a tizenhárom szabolcsi roma, a Fehér Lovasok koncertjén sem panaszkodtunk, tudnak ők is, nagyon...
Köszönjük szépen, bármire remekül el tudunk mulatni
Lenyűgözött, hogy a többnyire silány és igénytelen ízlésűnek bélyegzett átlagember, ha tömeg-megmozdulásról van szó, mennyire vevő mindenre. Köszönjük szépen, dáridózó fahangúak nélkül is, bármire remekül el tudunk mulatni. (Lehetne ezzel játszadozni, tesztelni ki mit és meddig bír...) Egyébként a három nap mindegyikében találhattunk olyan csemegéket, amiért érdemes volt kilátogatni. A koncertek igényessége és színvonala valóban dicséretes volt. Ám a népi- és világzenei műfajok erős felmutatása mellett, a sorba be nem passzírozható egyéb vonal is igazán helyet kaphatna. (Nem az István a királyra gondoltam... sokkal inkább mondjuk egy jó kis Amorf Ördögökre...) Az idei fesztivál egyébként minden eddiginél zenecentrikusabbra sikeredett, ez jó. A délutánban üde színeket hoztak a vásári mutatványosok és a gólyalábasok is.
Egy-két medve-táncoltatót és kígyóbűvölőt is elnéztem volna...
A karnevál egyik fő erénye, hogy a meghirdetett rendezvények percre pontosan jöttek, elmaradt programokkal, jelentősebb csúszásokkal nem találkoztunk. A műsorfüzetre is bizton támaszkodhattunk. Igaz, a legtöbb helyen az első nap után csak német nyelvű műsorfüzetet találtunk, ám a műsorokról minden helyszínen több forrásból is, állandóan értesülhettünk. A színpadon konferálók is nagy-nagy dicséretet érdemelnek, főként a nagyszínpadnál, ahol folyamatosan, érthetően és informatívan tájékoztatták a közönséget.
A Claudius-darab állítólag péntekre már beérett
Idén már nyilvánvalóvá lett, a Karnevál két legkényesebb pontja, amire mindenki biztos odafigyel, a színházi darab és felvonulás. Jóslatunknak megfelelően az idei szabadtéri színjáték, a Claudius-darab péntekre beérett, közvélemény-kutatásunk szerint nagyon megszerette Szombathely. Nagy kár, hogy jegyet már nem lehetett kapni rá, így sokan lemaradtak róla. (Milyen jó lenne, ha az elkészült darabot a karnevál szűkre szabott idején kívül is, mondjuk még egy hétig műsoron tartanák...)
A szombat estére a szervezők büszkék lehetnek, nézőszámban bizton csúcsokat döntöttünk, ám nézőként bennünket a tömeg-iszony és a fulladás környékezett. Sem lépni, sem élvezni igazán már semmit sem lehetett. A felvonulás előtt roppant ingerlékeny emberekbe ütköztünk, haraptak, ha útjaik kereszteződtek.
Maga a felvonulás azonban, így többedszerre már, kicsit unalmasnak tűnt
Itt is elkelne egy kis frissítés, részünkről például szívesen venném, ha a történelem nem Mátyás seregénél érne véget. A vonulók közül hiányoltuk a hangadókat, kevésnek ítéltük a zenés, parádés elemeket is. Hiába kerestük például a lovasokat (akiket állítólag a Ferences kert kapujánál kapcsoltak le, mivel ki tudja miért, veszélyesnek titulálták őket) és a gólyalábasokat sem láttuk. Savaria felvonuló serege is mintha búskomorabb lett volna. Szolid visszaintegetés, visszafogott mosolygással. A látvány, így többedszerre már kicsit unalmas, ráadásul bizonyos színek elhervadtak, a fekete sereg például négylábúak nélkül szomorú-fakóra sikeredett.
A felvonulásra vigyázni kéne, tán egy kicsit nem ártana jobban kidolgozni, több figyelmet fordítani rá, mert sok tízezer ember kizárólag csak erre indult be... A látványt pedig, ha minden évben ugyanaz, hamar megszokjuk, aztán, akárhány újabb legiós vonul fel, érdektelenné válik.
Helyszín-börze
Három napon át a Ferences-kert arénája teltházzal üzemelt , a gladiátor-viadalok, legiós menetelések és az íjászok bemutatói - a lelátókon az elviselhetetlen forróság ellenére is - telt házzal futottak. A gladiátor-küzdelmek java azért, valljuk be, felnőtt szemmel egy kicsit mosolyogtató, de egyszer jó volt látni őket. (Házi tesztelésünk szerint a kisebb gyerekeket elvarázsolta.)
A Kalandváros is hozta a formáját, az idei újdonság, a dramatikus játszóház is szellemes. A Regejárót gyerekkel kívántuk tesztelni, ám a próba félúton teljes kudarcot vallott, a ránk bízott bölcsis korú csemete az istennek sem akart órákig sorban állni.
A Romkert idén a béke szigete volt, hűvös, árnyas, szellős hely. A rabszolgavásár a szokott ízeket hozta (kicsit ezen is lehetne pezsdíteni), emellett a jósda és divatbemutató is kedves programok lettek. Szívesen vettünk volna itt is még valami új, hasonlóan ötletes programot, például több színházi attrakciót.
Az orgona az susogja...
Hétfő hajnal, a csepűrágók és civisek utcáján hömpölygünk a szalmával elegyített szeméten. (A rom- és szemételtakarítók idén is szorgalmasan és folyamatosan tették a dolgukat, a névtelen köztisztaságiak elismerést érdemelnek.) Sátorbontás, pár óra, és visszaáll a szokott hétköznapi rend. Háromra már elfogyunk, a Borok utcája a homályba vész, letesszük a fegyvert, majd éhes kutyaként falatok után kutatunk, azonban már mindhiába... A belvárosban minden zárva, marad az egyetlen amúgy is működő éjszakai étterem a város szélén. Karnevál szellemétől a reggelben a Parno Graszttól betanult strófával búcsúzunk: "az orgona azt susogja, megszökött a Gézu anyja, hejromalesavale..."
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
