Donáth László Vas megyében

Donáth László evangélikus lelkész, az MSZP országgyulési képviselojelöltje vendégeskedett pénteken Vas megyében. Találkozását a jáki plébánossal, dr. Rátkai Lászlóval szimbolikusnak nevezte: "A keresztény közösségeket kezdettol fogva az jellemzi, hogy az erosebb szolgál a gyengébbnek. Az elmúlt 12 évben nem ez volt a tapasztalat. A hatalmon lévo nem megosztotta azt, amije van, nem befogadta a kisebbet, nem életre és esélyre segítette, hanem uralkodott rajta." Donáth László a keresztényi magatartáshoz illonek érezte, hogy a gyulölködo kampány idején is tiszta, igaz szót válthatott a katolikus plébánossal. A képviselo délután Sárváron találkozott a szocialistákkal szimpatizáló polgárokkal is.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek