Új mentőállomás épül Szombathelyen, a régi mellett. A beruházás kivitelezője a Vasép Rt., s tavaly ősszel még 2002-es átadási határidőről szólt a fáma. De az elmúlt hónapokban az Országos Mentőszolgálat és a Vasép Rt. összeveszett azon, mikor és mennyit fizetnek az elvégzett munkáért. Hiába írt levelet a megyei közgyűlés elnöke a mentők főigazgatójának, a megegyezésnek semmi jele. Eközben a mentők szinte elviselhetetlen zsúfoltságban dolgoznak. Ősszel ugyanis lebontották a megyei szervezetnek otthont adó épületet, s az előzetes tervek arról szóltak, csupán három hónapig tart a szükségállapot. A 265 milliós beruházás befejezéséhez a szakemberek szerint legalább bő egy hónapra van szükség, így kevés az esély arra, hogy május 10-én, a Mentők napján állomást avathassanak.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!