Vasi kisgazda az MSZP mellett

Szocialista riválisának, Szabó Lajosnak a támogatására szólította fel választóit tegnap Celldömölkön Kovács Károly, a Független Kisgazdapárt jelöltje. Kovács az országgyűlési képviselő-választás első fordulójában Vas megye 4-es számú (Sárvár-Celldömölk) választókerületében 1180 szavazatot kapott, és ezzel a voksok 3,65 százalékát szerezte meg, 8 jelölt közül a 4. helyen végzett. A választókerületben az első forduló után a Fidesz-MDF jelöltje, Kovács Ferenc áll az első helyen, t követi az MSZP jelöltje, Szabó Lajos, harmadik helyen pedig a MIÉP színeiben indult Döme László áll. Kovács Károly elmondása szerint azért döntött így, mert az MSZP agrárprogramjának és a kisgazda programnak sok közös vonása, célkitűzése van, ilyen például a földtörvény megváltoztatására irányuló törekvés, a mezőgazdaságból élők adóterheinek csökkentése és a bortermelésre vonatkozó szabályok egyszerűsítése. (Nyugat-MTI)
Szocialista riválisának, Szabó Lajosnak a támogatására szólította fel választóit tegnap Celldömölkön Kovács Károly, a Független Kisgazdapárt jelöltje. Kovács az országgyűlési képviselő-választás első fordulójában Vas megye 4-es számú (Sárvár-Celldömölk) választókerületében 1180 szavazatot kapott, és ezzel a voksok 3,65 százalékát szerezte meg, 8 jelölt közül a 4. helyen végzett.
A választókerületben az első forduló után a Fidesz-MDF jelöltje, Kovács Ferenc áll az első helyen, t követi az MSZP jelöltje, Szabó Lajos, harmadik helyen pedig a MIÉP színeiben indult Döme László áll. Kovács Károly elmondása szerint azért döntött így, mert az MSZP agrárprogramjának és a kisgazda programnak sok közös vonása, célkitűzése van, ilyen például a földtörvény megváltoztatására irányuló törekvés, a mezőgazdaságból élők adóterheinek csökkentése és a bortermelésre vonatkozó szabályok egyszerűsítése.
(Nyugat-MTI)
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek