Elfogadták az adó- és illetékemeléseket

Elfogadta az Országgyűlés csütörtökön azt a törvénymódosítást, amely emeli a bányajáradék mértékét, járulékkötelessé teszi a kamatjövedelmeket, növeli a vállalkozások távközlési adóját, valamint a pénzügyi tranzakciós illeték kulcsát, továbbá egyszeri befizetésre kötelezi a bankokat.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter június 17-én jelentette be az intézkedéseket, amelyektől a kormányzat azt reméli, hogy a GDP-arányos államháztartási hiány tartósan 3 százalék alatt marad és így az ország elkerülheti egy újabb európai uniós túlzottdeficit-eljárás megindítását.

Az adó- és illetékemeléseket kormánypárti szavazatokkal - 214 igen és 42 nem, valamint egy tartózkodás mellett - fogadta el a Ház. A törvénymódosítás értelmében az eddigi 6000 forintos felső korlát eltörlésével 6 ezrelékre nő a készpénzfelvétel pénzügyi tranzakciós illetéke, míg az átutalásoknál 2-ről 3 ezrelékre emelkedik az illeték, a 6000 forintos korlát megtartásával.

Ezen túlmenően idén - a tervezettnél kisebb költségvetési bevételt eredményező - tranzakciós illetékhez kapcsolódóan a bankok egyszeri befizetésre kötelesek, amelynek mértéke a január-áprilisi illetékkötelezettség 208 százaléka, azaz mintegy 75 milliárd forint.

Az elfogadott törvénymódosítás szerint nem magánszemélyek esetében az eddigi 2 forintról 3 forintra nő a szöveges üzenetenként, illetve hívások esetén percenként fizetendő távközlési adó mértéke. Az ilyen előfizetők esetében az adóbefizetés felső határa havonta 2500 forintról 5000 forintra emelkedik.

Szintén nő a bányajáradék általános mértéke 12 százalékról 16 százalékra.

Hatszázalékos egészségügyi hozzájárulás hatálya alá esnek ezentúl a kamatjövedelmek is. Mentesülnek azonban az új kötelezettség alól az Európai Gazdasági Térség államai által kibocsátott államkötvényeken, illetve egyes tartós befektetési eszközökön szerzett jövedelmek.

Az intézkedések augusztus 1-jével lépnek hatályba.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek