Vidnyánszky: az új Nemzeti készen áll

"A Nemzeti Színház új társulatával és a teátrum munkatársaival készen állunk arra, hogy július 1-jével megnyissuk a Nemzeti Színház új korszakát" - közölte pénteken az MTI-vel Vidnyánszky Attila, aki hétfőn veszi át a teátrum vezetését Alföldi Róberttől. "Érezzük az előttünk álló munka súlyát és felelősségét. Azoknak a művészeknek, akik nem a Nemzetiben folytatják pályafutásukat, sok sikert és nézői szeretetet kívánok" - írta a leendő direktor, aki közleményében a közönség bizalmát és a színházi szakma figyelmét, együttműködését kérte a kezdődő művészeti munkához. Augusztus közepétől lehet jegyeket és bérleteket váltani a színház új évadának előadásaira, az idény Tamási Áron Vitéz lélek című drámájával indul a fővárosi teátrumban.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek