Csalódással vette tudomásul Franciaország, hogy a magyar kormány verseny ajánlatok figyelmen kívül hagyásával döntött Paks bővítéséről. A budapesti francia nagykövet, a Klubrádióban elmondta: a magyar kormány az utóbbi három évben folyamatosan azt mondta, hogy az atomerőmű teljesítményének növelése, a bővítés ügyében nemzetközi tendert fognak kiírni. Ám mégsem ez történt. Mint mondta hazája továbbra is elkötelezett az atomenergia mellett, ugyanakkor egyre masszívabb erőfeszítéseket tesz a szelet, a napfényt, a tengermozgásokat hasznosító energiatermelés arányának növelése érdekében.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!