Orbán Viktor miniszterelnök a közrádióban azt mondta: arra számít, hogy a következő hónapokban Budapest helyett Brüsszel lesz a rezsiharc színtere. az Európai Unió célja, hogy szabadárassá tegye az energiaárakat. A tapasztalatok szerint azonban ahol nem volt központi árszabályozás, és verseny alakulhatott volna ki az energiapiacon, ármegállapodások jöttek létre a színfalak mögött, és az árak magasabbak voltak az állam által megszabottaknál - fűzte hozzá. A miniszterelnök azt is mondta az iparban is nonprofit energiaszolgáltatásra van szükség a munkahelyek megőrzése érdekében.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!