A kelet-ukrajnai donyecki régióban április 279 személy vesztette életét, közülük 160-an civilek voltak – közölte a donyecki közigazgatási hivatal egészségügyi osztályának vezetője. Az áldozatok között 4 gyerek is volt. A harcok tovább folynak, a tényleges vesztességek nem ismertek, mert a felek kölcsönösen vádolják egymást és kölcsönösen cáfolják a másik oldalon tett bejelentéseket. Tegnap például a luhanszki szakadár hatóságok állították, hogy az ukrán hadsereg légitámadása következtében tömegesen haltak meg civilek a városban, ám ezt az ukrán belügyminiszter határozottan cáfolta.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!