Mediterrán éjszakát tartanak szombaton 18 órától az Iseumban Szombathelyen. A programok között szerepelnek vetített képes előadások a római kultúráról, tárlatvezetések az Adria témájú időszaki kiállításokban, valamint zene és tombola is lesz. Az érdeklődők római jellegű ételeket és italokat fogyaszthatnak a mediterrán hangulatú szentélyudvaron. A gyerekeket kézműves foglalkozásokkal várják majd.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!