Nincs elég pénz idén a nyaralásra

Nincs rá keret, ezért idén nem nyaralunk – derül ki a Blikk felméréséből. Az újság olvasóinak 59 százaléka úgy vélekedik: jócskán a pénztárcába kell nyúlnia azoknak, akik most indulnak külföldre vakációzni: a forint gyengülése miatt ugyanis jóval drágább a külhoni nyaralás. A szavazók 18 százaléka azért áldoz a pihenésre, igaz, csak belföldön kapcsolódik ki. Tizenhét százalék a kedvezőtlen körülmények ellenére is az országhatáron kívül tölti a szabadságát. Három százaléka azért nem nyaral, mert nincs elég szabadsága, újabb három százalék pedig még kivár, hátha magához tér a forint, és később kedvezőbben válthat devizát.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek