Naponta húsz lakástűz keletkezik Magyarországon, ezek 40 százaléka elektromos eredetű, az átlagos kár pedig megközelíti az egymillió forintot – derül ki az egyik hazai biztosító adataiból. A kárstatisztikákban a lakástüzek okai között második helyen szerepel a tűzhelyen felejtett étel, míg harmadik a fűtőberendezések meghibásodása. A villámcsapás és a dohányzás elenyésző számban szerepel a listán. A statisztikából az is tudható: emberek leginkább a tűzkártól, azt követően a csőtöréstől és a betöréstől tartanak.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!