Vihar: kidőlt fákhoz, leszakadt ágakhoz riasztották a tűzoltókat

Elsősorban kidőlt fákhoz, leszakadt ágakhoz riasztották a tűzoltókat a keddi vihar nyomán - tájékoztott az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes sajtószóvivője. A legtöbb munkájuk Békés megyében volt a tűzoltóknak. Mukics Dániel közölte, a viharban kidőlt fák, leszakadt ágak miatt 229-szer kellett kivonulniuk, 32 esetben épületkárokhoz és leszakadt villanyvezetékek miatt riasztották őket, 13-szor pedig vizet kellett kiszivattyúzni elöntött épületekből. Összesítésük szerint országszerte 45 lakóépületben és 2 közintézményben tett kárt a vihar.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek