Elrajtolt a legnagyobb balatoni vitorlásverseny, a Kékszalag mezőnye

Jó szélben 522 hajó vágott neki 9 órakor Balatonfüredről a 46. Kékszalag Audi Nagydíj Balaton-kerülő vitorlásversenynek. A szervezők tájékoztatása szerint 12 többtestű vitorlás található a mezőnyben, ezek számítanak esélyesnek. Közöttük van az Evopro Katamadár, a címvédő, tizenegyszeres győztes Litkey Farkas hajója, amely az 1988-as Amerika Kupára épült. Egyik nagy riválisuk a 2012 óta 10:34 órás idővel abszolút rekorder, Józsa Márton vezette Fifty-Fifty nevű kétárbocos katamarán lesz. Ha a mostani szél kitart a verseny folyamán, már a délutáni órákban várható, hogy visszaérkezik Balatonfüredre a leggyorsabb hajó. Európa leghosszabb távú és legrégebbi tókerülő versenyén, a Balatonfüred-Balatonkenese-Siófok-Keszthely-Balatonfüred 155 kilométeres távon először 1934. július 27-én indítottak versenyt. Idéntől - az eredeti kiírás szellemiségét figyelembe véve - nyílttá vált a viadal, többtestű és egytestű hajókkal is lehet indulni.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek