Több forgalomkorlátozás van Vas megyében – tudta meg rádiónk a Közúttól. A szakemberek felújítják a 8-as főút Rátóti vasúti felüljáróját. Itt jelenleg a forgalom a lezárt vasúti felüljárót elkerülve a településen keresztül zajlik. A forgalmi rend várhatóan néhány napon belül megváltozik. Eszerint a 8-as főúton Veszprém felől Körmend irányába érkező és Ausztria felé áthaladó 3 és fél tonna feletti gépjárművek Kámnál, Körmendnél Szombathely irányába, a bucsui határátkelő felé lesznek terelve. Az Ausztria felől érkezők egy jelenleg épülő terelőúton, a vasúti felüljáró alatt, korlátozás nélkül közlekedhetnek majd.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!