Súlyosan megsérült egy pilóta vasárnap délután Őcsény közelében, a Magyar Vitorlázórepülő Nemzeti Bajnokságon. A férfi műszaki probléma miatt kényszerleszállást hajtott végre a település határában, egy búzatáblában. A pilóta a vitorlázó repülőket vontató egyik motoros gépet vezette, és a földet érés közben sérült meg. A repülőgépből a tűzoltók szabadították ki. Őcsényben szombattól tíz napon át rendezik meg az 59. Magyar Vitorlázórepülő Nemzeti Bajnokságot, amelyen nyolc ország több mint hetven versenyzője áll rajthoz.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!