A falu híres szülöttéről, Saly Lászlóról nevezték el Sitkén a napokban átadott közösségi házat. Veres András megyéspüspök áldotta meg az épületet – írja a Szombathelyi Egyházmegye honlapja. A falu barokk temploma mellett az egykori plébániaépület udvarában állt régen egy istálló. Ezt alakították át az elmúlt hónapokban, pályázati, egyházi támogatással és a hívek segítségével.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!