Aki segíteni tud, ideiglenes befogadónak és kutyasétáltatónak jelentkezhet. Emellett számítanak azokra is, akik az örökbefogadó napokon szeretnének tevékenykedni. A szervezetet a megye szinte minden területéről keresik a gazdátlan, kóbor állatok miatt. Jelenleg több közép- és általános iskolás segíti az állatvédők munkáját – mondta el Csollányné Horváth Krisztina, az egyesület elnöke.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!