Rendőri akcióba fulladt a lagzi, elvitték a vőlegényt is

A március végi szomori esküvőn először a násznép egyik tagja keveredett szóváltásba egy falubelivel. A vita tettlegességig fajult, a két férfi összeverekedett egymással. Az egyik vitapartner hazament, majd egy feszítővassal tért vissza és rátámadt korábbi verekedőtársára. Egy falubeli hívta a rendőröket, akik előállították a két férfit. A fiatal férj zokon vette a rendőri intézkedést, ezért orrba vágta azt, aki értesítette a rendőrséget. A bejelentőt mentő vitte kórházba, az ifjú férjet pedig a rendőrök a Tatabányai Rendőrkapitányságra, ahol súlyos testi sértés megalapozott gyanújával hallgatták ki. Az ügyben a rendőrség lezárta a nyomozást és vádemelést javasol az ügyészségnek.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek